Legnehezebb léptem...

ANSER [2021. február 16., 16.12] – Anyu: Ha lehet, mégis a Szabolcskába gyere, ott várunk köszike! 🥰

[2021. február 16., 16.12] – fiú: Ok.

- Szia Anyu! Most jöttem ki a Bogitól. Minden rendben?

- Persze! Csak inkább, gyere ide, ha nem gond?!

- Rendbe, persze.

Szabolcska!............

Az édesanyád: Nincs jól…

M.: Minden rendben, bevettem a gyógyszereket, ledőltem egy kicsit, minden rendben és finomat csinálok nektek!

Fiú: Biztos, Anyu?

M: Persze! Induljunk. A Mamit még elvisszük. Az Eszék utcában parkolok, gyere értünk és a ház előtt beszállunk.

Fiú: Ok.

Utazunk……

Megérkezünk, Iglói…

A Fiú kiveszi a csomagokat, felviszi a lépcsőn, be a lakásba – M., ANYU a Friszkivel megy egy kört…

Fiú, kifelé érdeklődve, hogy minden rendben, ne segítsen, a terasz végén?

Márta: Bezárom és megyek- ebben a pillanatban összeesel.

A feje a negyedik lépcsőre zuhan, mozdulatlanul fekszel….

Fiú:

Anyu!

Anyu!

Anyu!

112….

Haló. Az édesanyám összeesett és nem reagál semmire! Tizennyolc éves kora óta cukorbeteg, 2004-ben volt infarktusa.

Iglói utca… XI. kerület. Kérem siessenek!

Nem, nem a szeme sem…

A mellkasa sem…

Igen, tudom – legalábbis bízom benne, hogy tudom!

Egy kicsit hörög- az édesanyád és a nővéred hív….

Diszpécser: Csinálja, csinálja…

Nem, még mindig semmi…. A kurva mentők elindultak?

Én azt értem, csak az édesanyám NEM lélegzik!

Csinálom, igen bírom, de hoool vannak – édesanyád, nővéred hív...

Már az alkotás úton, csinálja

De nem lélegzik!

Csinálja

Friszki végig VeleD!!!

(Mentős) Kivisszük! A kutyust, ha lehet vigyük be! Gyertek!

Édesanyád, nővéred felváltva a telefonjainkon hív…

Szétvágják a ruhád…. 3 kocsiból kiszállt mentŐK…..

Aput, most először hívom…

Kérdeznek, mindent, mégegyszer elmondom…

- Masszázzsal kezdjünk!

Apu nem veszi fel…. Édesanyád, nővéred felváltva a telefonjainkon hív…

Nézem, ahogy ott…

Nézem, ahogy ott…

Végig kérdezem – a fiú – ugye van valami remény?

Apu nem veszi fel…. Apu nem veszi fel….

Édesanyád, nővéred felváltva a telefonjainkon hív…

Eltelik 20-25 perc….

Mentős: X.Y. vagyok, az Édesanyjának visszafordíthatatlanul károsodott az agya, jelenleg stabilizálni próbáljuk, de nem reagál semmire…

Apu nem veszi fel…. Édesanyád, nővéred felváltva a telefonjainkon hív…

Ezt szemlélem még 20 percig, majd oda lép a mentős – közben Édesanyám egy kibaszott járdán levetkőztetve, egy géppel harcol… - az Édesanyja elhunyt.

Mivel olyan talpraesett mentősök, én mondom, hogy 18 óra……

Apu nem veszi fel…. Édesanyád, nővéred felváltva a telefonjainkon hív…

Ekkor azért már felvillan a gondolat, hogy ha Édesapámmal is történt valami, négyszer baszom szíven magam és ha bírom ötödjére elfordítom és végét! Édesanyád, nővéred felváltva a telefonjainkon hív…

Mentős: Az ékszereket…. Órát…. Bármit szeretne mondani.

Fiú: NAGYON SZERETLEK, ANYU!

……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………..

Szia Apu! Anyu… Anyu…. Elment

Apám: Meghalt? Fiú: Igen….

Apám: Ezt nem hiszem el, megyek…

Majd felhívtam a nővéredet a TE telefondoról, megkértem, hogy menjen az Anyukádhoz, majd fel hívtam ŐT.

Mamám: Ne! Neeeem! Neeem! Nekem kellett volna…. – majd lecsapta.

Mivel az utcára vittek ki, kellett a rendőrséget is hívni…

Pusztán ezt azért mondom el, ANYU!

Mivel, mikor elmentél… Ott voltam, a Friszki VÉGIG nyüszített, a lépcsőn ülve SZÁZÖTVENSZER mondtam el kb., az égre nézve, hogy GYŰLLÖLEK!!!!!!!

SOHA, SOHA, SOHA nem bocsájtom meg, hogy ÍGY vetted el az Édesanyám! Azért, ahogy mindvégig neked szolgált! Gyűlöllek!

ÁMEN!

Majd vártunk…. Basszameg vártunk majd fél évet, Apuval, Zsófival, Mamival, hogy a vírus miatt….

Méltóképp kísérjünk el….

ANYU!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Édesapám Szuper!

Édesapám SZUPER!!!!

Édesapám Szuper!!!!!!

Fogalmam sincs, hogy volt ereje!

Hozzád a Feleséghez, Édesanyához mindent végig szemelőt tartva intézett….

Emlékszem, június 15., reggel – mondtam Apunak, nem hiszem el, hogy erre megyünk….

Apu a vírus miatt, mindvégig kitartott, hogy csak akkor, amikor feloldják a korlátozásokat, hogy mindenki eljöhessen HozzáD!

Így lett…..!

Emlékszem, mikor átküldtem azt a pár sort Apunak… Szia Apu!

Csatoltan küldöm. Nyugodtan mondd, ha nem méltó Anyuhoz!

Hívj reggel, most pár számot hangosan meghallgatok, aztán lefekszem!

Képtelen vagyok felfogni, hogy kedden erre készülünk….

NagyoN SzeretleK!!!!

Puszi

___________________________________________________________________________________

Apu!

Hogy nem méltó? Nagyon is az, csodálatosan szép, s a metaforák, remekek.

Gratulálok!

Én is megírtam, de este még csiszolok rajta.

Nagyon jól kiegészíti egymást a kettő.

Utolsó mondatodhoz: felfoghatatlan.

Reggel hívlak!

Én is nagyon szeretlek,

s nagyon büszke vagyok rád,

puszi,

Apu Így indultunk el….

Édesapám sorai NEKED, na nem az egész, az a MIENK:

... részlet. Rész-let?! Azt, hogy nekünk mikor lesz hely a szívünkben a boldogságnak, nem tudható. Friss a seb, nagy a fájdalom. Üresség marcangol. Elvesztettem az imádott nőt, akinek elmondhatatlanul sokat köszönhetek. Márti, nélküled, nem az lennék, aki vagyok. Ahogy dr. Lawrence Crabb lelkész-pszichológus írja: „A feleségem bebizonyította, hogy mit jelenthet egy hívő nő a férjének.” Köszönök mindent, köszönöm Zsoltit, aki a mindened volt, köszönöm a 42 évet, köszönöm, hogy elviseltél – nem lehetett mindig könnyű. Te azonban nemcsak engem viseltél el, hanem a barátaimat, kollégáimat is. Hányszor és hányszor jöttél utánunk a kocsinkkal a sörözőkbe, kocsmákba, bulikba, s nemcsak engem vittél haza, hanem őket is. S ezt nem lehet azzal magyarázni, hogy nagyon szerettél vezetni. S nem csak szerettél, tudtál is, akár autóversenyző is lehettél volna, amint fotós is. De te életed nagy részében az egészségügyben, mások jobbulásáért dolgoztál.

Bár nem volt mindig könnyű az életünk, nagyon sokszor beszéltünk arról, szép öregkorunk lesz. Nem lesz. Love Of My Life, a gyönyörű Queen-dal cseng a fülemben. Életem szerelme, mert az vagy, amióta először megláttalak. Nemcsak az elfogult szerelmes fiatalember, mások szerint is csodaszép voltál. Nekem mindig az a húszéves lány maradsz, aki erős szívdobogást okozva álmatlanságot okozott. Bocsánat, most plagizáltam. Ugyanis az utolsó tagmondatot te írtad nekem a huszadik házassági évfordulónkra. Akkor nagyon megtelt a szívem boldogsággal.

Rettenetesen hiányzol, de a jó Istennek köszönöm, köszönjük a csodálatos ajándékot, hogy voltál nekem, nekünk! Milyen rossz, hogy már nem vagy velem, velünk! Az a tudat, az a hit vigasztal, hogy találkozunk!

Nyugodj békében, drága Márti!

____________________________________________________________________________________

Mindig az a mosoly jut eszembe, mikor hazahoztál – hiába is mondtam, hogy nem kell – a Máriába és sírtam, őrjöngtem, beszélgettünk, annyit mondtál: Az élet szép! Húzd ki magad és menj! Sok más nagyon fontos dolog mellett. Te benned mindig volt erő….

Én, gyarló fiad, pedig ezekkel a sorokkal… Nyilván nem én mondtam el – volt ilyen „terv” is – nem bírtam.

Töretlenül

Nem vártam felkelni a mai napot, hiszen az egyik leggondoskodóbb sugara, már nem ragyog. Fontos fényét vesztette tündöklő erejéből, de állandóságát jelezve, fenn tündököl.

Ám ez a tündöklés szívemnek, szememnek néma, láthatatlan; s leginkább orcámat felfordítva, üvöltően, üresen setét.

Mint minden mi él, a fényt keresi, hogy vágyodtan érezze, szeretik, van. E jelenségben, minden vagy; csak Téged nem látlak. Hol vagy?!

„Legyen világosság”, és lett világosság. Isten látta, hogy a világosság jó.

Fényed csalfa prizmák sokszor próbálták megtörni, de mindig, minden alkalommal nevetve áttörted, s mondtad: Ők ettől ragyognak, legyen!

Engedtél a nehezeknek, a hulló csillagoknak. Igaz támasza voltál a boltozatnak, szeretetben ragyogó fény az igazaknak.

„Legyen világosság”, és lett világosság. Isten látta, hogy a világosság jó. Elveszítettem egyik gyújtó fényemet, s nem lelem, már régóta az utam, mely rendeltetett.

Egyik őrlángom vagy s leszel, ebben a kietlen pusztában. Melyben hányszor, de hányszor mondtam: Nem megy!

Mindig szemembe nézve, végig hallgatva, mondtad: Mindig, mindig, itt leszek. Mosolyogsz! Hol vagy?

Büszkén hordozom, adom tovább, mind azt, amit adtál; Azt, amit már nem mondhatok, itt el neked: Ha három életem lenne, akkor is csak adni akarnék!

„Legyen világosság”, és lett világosság. Isten látta, hogy a világosság jó.

Karodban kezdődött a történetünk,

s te az enyémben csuktad be a könyvet...

Örökké bennem vagy!

Amen

Igazából, nem tudom, nem tudom……

Nem.

Megyek.

Megyünk előre.

De fogalmam sincs Hova?!

Nincs szó, kifejezés arra, mennyire HiányzoL! Anyu!

Próbálkozom.

Esdeklem, mindenkit és mindent gyűlölők!

De tudom, érzem – mivel próbára tesz – nem hagy el. Vezeklem! Megyek a mélybe, ám kísér egy mosoly, amit tuti, hogy te küldtél nekem, elvisel!

Nagyon SZERETLEK, ANYU!

Egy az ezerből...

Mindig, mindenhova vittetek....

Adtatok!

Átadom a mosolyt, a ....

SzeretleK!

(Igyekszem helytállni)

CsaK NEKED!.....

(Vannak, akik vigyáznak rám)