Félholdból a Napba

Nyakadon lógva, mellkasodon hordod hajnalunk ragyogását; tovább őrizvén a fényt az éj ideje alatt.

Pirkadat közeledtével, még ha szépséges álomban is vagy eme fény beléd, visszaköltözik, hogy reggelre igazi valódtól tündökölj be teret minden időn át.

Párszor reggeli kávés, nyugodt szeánszodat szétzilál egy vekker (vagy kettő); de ekkor megpróbálom a koffeines itallal, néma csendben fényed visszabillenteni.

Minden induláskor a legnehezebb elindulnom, hiszen TE ekkor már görgeted a híreket; én pedig látom s érzem, a szemed ragyog!

Az üveggolyók elismert gyűjtője; A hangos nevetések bajnoka; Az igazi mosoly koronázatlan királynője címek mellett…

Az egyetlen, aki kezdettől fogva, azonnal mindent érez belőlem, tud. Ha ez nem is olyan hangzatos, ám visszafelé is működőképes.

Tudom jelenleg úgy érzed pár dolog fényedet tompítja, sugarad szűkíti. De megsúgom, s hidd el – Nem tudja!

Ha kell az egész boltozatot szétfeszítem, hogy akár egy pillanatra is úgy, de úgy Ragyogj!

Nincs jobb, örömtelibb, mint fényedet őrizni, táplálni, mely az egy igaz utat mutatja!

Fényed erejét, három galaktikus költözés se tudta csillapítani, sőt épp a negyediket tervezzük.

A skolában is meglett a fizika, hiszen betértél, jóságosan ragyogtál fényedből a kekeckedőnek és helyreállt az optika.

Fényed tovább, örökké őrzöm. S rendületlenül remélve, hogy Szilvi is ezt súgja!

Te pedig engeded, mert Te vagy az egyetlen… Örök…

Napom!

forrás: www.argentondesign.com