Bábuk között

Hova lett az ígéret? Hova lett a mese? Hova lett a regélt, várt történet?

Hova lett a mosoly az arcról? Mikor szűnt meg a játék? Mikor tettük félre a természetet, ahol már csak a szél fúj.

Mikor felejtettük el, hogyan, miként kellene rendesen játszanunk? Csak az érmék és a kardok közt peshedünk.

Társas a játék, kártya a vár, és még mindig építő a kocka. Ám mi csak dobva rombolunk.

Rothadó testünkkel habzsolva fogyasztunk: eszünk, iszunk, szarunk, baszunk. Lelkünkkel… – hát nem is tudom, várj, megnézem – fuldokolva haldoklunk.

Az ünnepeink is hazugok. A mindennapok felemésztenek, kiokádnak. A semmiből ordítva rohanunk, a végtelen feledésbe.

Néha-néha megállunk, úgy teszünk, hogy JátszunK. Ritkán őszintén szólunk, érintünk; néha simogatunk. Ám végig, magunknak hazudunk.

Ha valahol a táblán borul valami, felhördülünk, csodálkozunk… Mit tehetnék én? Ez nem az én köröm! Én csak egy vagyok!

Azonban mindegyik a MI körünk. Ez a mi, egyetlen, közös táblánk, melyben a szabályok – az a kevés is – kezdettől fogva ugyanazOK!

S mi történt? Csak gyorsult a kör; gazdagabb a készlet, vakítóbb. Mi pedig elfelejtettük az igazi, valódi értelmet… a lényeget!

Számoljuk, várjuk ezt, azt a mezőt. Csak most, most legyen meg az… az a négyes és akkor rendbe vagyok. Mivel is? …

Pajti, figyelj, mert ez az a kör! Sietés közben, a lényeg mellett… rohansz tova. Nem jön vissza.

A táblán van egy mező… Amely a legelejétől ott van, középen. Kopott, sérült, elfeledett; szégyenletes, kerülendő lett mára.

Már nem vágyott, nem cél. Már nem is beszélnek róla; könnyen átlépik.

Pedig az egyik legfontosabb mező ez, formát öltő darabja ez az egésznek, e nélkül nem lehet teljes a kör… Megtörik… az igaz, az egész, a jó.

Hogy lett a játékból ez? Mikortól lettünk játékosokból készítőknek hittek? Hogy kophatott el, mely örök?

Hova lett az ígéret? Hova lett a mese? Hova lett a regélt, várt történet?

A mosoly. A jó. A figyelő hallgatás. A béke… lélek.

Mindvégig ott volt, van… lesz a játékosokban. Hogy némán? Szunnyadón? Vagy kimondva? Érzékeltetve?

Nem a kockán, a húzott lapon, csak rajtunk múlik. Múlik? Újra kéne olvasni a szabályokat, hiszen azok nem koptak el, csak a dobozban maradtak.

Boldog? Új? Év? Boldog új évet?!

Nem tudom mit jelent ez. Egy új kört? Egy fogadalmat? Egy remény beteljesülését?

Miért várjuk epekedve? Miért lenne új? Miért lenne más, jobb? Miért lenne…?

A lényeget nem vesszük észre. Ez a játék nem erre lett megalkotva. Nem ez a mai, jelenleg uralkodó cél, a tét… a nyeremény!

Ez teljesen lényegtelen, értelmetlen. Amit Te is tudsz. Mindig is tudtad, ott a zöld bábuval a kezedben. Tudod, hisz élsz!

Hova lett az ígéret? Hova lett a mese? Hova lett a regélt, várt történet?

Hova lett...

Boldog új évet…

forrás: https://trueallusion.wordpress.com/2014/04/30/retreating-light/