Necces víkend

Anser
2017. szept. 18.
2 perc olvasás

Szia. Nagy csúszásban vagyok. Eszterrel 7kor találkozok a Szatyorban. Ha esetleg fel10kor oda tudsz jönni, akkor együtt indulhatunk Gödöllőre. Puszik

Ok, persze! (smiley) A csúszást ne is emlegesd. Majd elmesélem... Én most tettem le a kocsit parkban és onnan megyek Hozzád. Ha kell bármi, cigi, burn, kaja, stb. szólj és elintézem addig! Jó dumcsit! (smiley) Sok Sok PusziKKK

…

Mind a ketten hulla fáradtan érkeztünk meg Krisztinához. És mind a ketten dolgoztunk még egy kicsit. Pár pohár fröccs után – Van kedved belenézni ebbe a Társas játék sorozatba? – kérdeztem. Nagy nehezen sikerült a kanapéjára csábítanom, oda is engedte a derekamhoz a két, kis, cuki talpát. Csak annyira, hogy ne zavarjam kezeim érintésével…

Végül abban maradtunk, két fröccs és pár cigi után fél 2-kor - melyeket a részek között ittunk, szívtunk el – hogy ne nézzük végig az első évadot, mert reggel korán kell kelnie. A kis makiért kell mennie, majd ide-oda… És az volt a plan, hogy négyen, Artúr barátjával elmegyünk egy moziba… Hiszen szupi, Anya…

Majd úgy alakult, hogy nem lett se barátos, se egyéb mozi… Elmentünk Szentendrére ebédelni… A kaja után már szent volt a béke kettejük között… Igaz a Szamos cukrászdának nem éppen a megfelelő részlegébe tévedtünk be… Artúr meg is jegyezte – Nem így nézett ki múltkor ez a hely… Végül kiderült a kaja kóma után, hogy a múzeum részlegbe mentünk….

Krisztina megelégedve a délután nyújtotta izgalmakat, bevonult hálójába olvasni… Nyugalmat remélve… Artúr kis idő múlva, olyan cukin, kíváncsi tekintettel kérdően rám nézett… - Egy pingpong meccs?... Naná! – feleltem. Ketten közösen kifundáltuk, hogy írjuk le egy cetlire,

Krisztinának, nem világgá mentünk, csak lent pötyögünk. Nem gyengén… Ennek az lett a vége, nevetések közepette, hogy Artúr rajzolt két pálcikaembert, ahogy pingpongoznak, én meg írtam pár sort, hogy lent vagyunk; ne izguljon; majd kitettük a közlökődője ajtajával szemben lévő gardróbszekrényre a két cetlit és lementünk…

A negyedik szett után Artúr kissé megunta a játékot a szemerkélő esőben… Megértem. Az asztalra kb. 10 perc után sikerült, valahogy rávarázsolnom a hálót, de csak azért, hogy hivatalos, megfelelő legyen… Artúr jelezte, jó lesz… Én mondtam, nem, nem. Majd beláttam, tényleg igaza van. Jó lesz! Nagyon ügyes, szóval figyelnem kellett minden egyes adogatására, lecsapására…. És, ami még fontosabb, nevettünk… Sokat… Mondtam, hogy közben esett az eső?

Sajnos nem sikerült elérnem a sportos erkély jelenetet, mikor is: Júlia kinéz érdeklődve az erkélyről… Mikor felértünk és becsuktam a lakásuk ajtaját, ijedten kérdezte. Hol voltatok? Szerencsére Artúr mutatta a cetliket... Finom vacsi, Karib–tenger kalózai közepette telt az este, amit Krisztina végig hasznosan töltött, dolgozott a megérdemelt pihenés után. Artúr álomba dédelgetése után kicsit még tudtuk Krisztina kanapéját nyomni és bedaráltunk még két részt a sorozatból. Krisztina megjegyezte, hogy csak a zoknik nélkül árválkodó talpait melegítsem: Ne is álmodj róla…! – mindezt igen, olyan, orrfelhúzós mosollyal... Majd egy cigi, egy puszik: Fújj már megint! – felkiáltás után bementünk az erkélyéről.

Nyugovóra térve, simogatni kezdtem… Nagyon korán kelek, hulla vagyok. Ugye nem akarod, hogy elaludjak, Quasi? Nem! – feleltem. Majd odanyújtva a tenyerét megfogta a kezem! A Jó éjt… Szeretlek… nyálas mondatai után… Aludtunk… Néha szorosan…