Ha tölgy lennék… /átirat/

Erős, gazdag magból sarjadtam; kérgem, törzsem igyekeztem óvni. Mikor már lombostul lengtem a szélnek, átnőttem a közepeseket; észrevettem.

Tudtam, éreztem, azért, ott, ahhoz az egészséges, délceg, éjszakai is ragyogó, fényes lombú hársnak növelem nagyra magam.

Kezdetben ritkán, félve táncoltatta leveleit, ágait, nagyon ritka lombját; ahogy a meleg, nyári szellő minden apró, kis részét megsimogatta…

Nappal értem, nőttem; éjszaka lengtem, igazán terebélyesedtem. Vártam, hátha elér hozzám utána az Ő szele.

Ahogy feljebb emelkedtem, kérgem erősebb lett. És ott fent, hol már tiszta minden, láttam egy kicsinyke tölgyet, a Szép mellett.

Ekkor már minden este vártam, vártam a szelet! Azt, amely elhúzza bennem, mellettem az illatot, mely legjobb a tölgynek.

Egy éjszaka fordult a szél. Éreztem egész nap; ez volt az! Jött. Én meg elengedtem neki... Egy levelet.

Érezte. Tudom, mert akkor éjjel máshogy, másképp engedte mozogni leveleit, egész lombját a szélnek.

Én mondom, Tölgyek! Reggel az összes madár, csak az Ő ágain énekelt. És én susogtam, éreztem a Szépséges Szépet!

Ha lehetne az erdő urát kérni, csak egy lenne: Mellette nőhessek olyan nagyra, erősnek, mellyel bizton tudom táplálni, védeni ragyogását!

De tudom, a moha nem felel. Ő csak dönt. Életet lehel abba, melyből mind kinőttünk.

Ezért igyekszem akkorára tárni lombom, hogy, ha engedi, mindig engedhessek neki egy levelet, ne csak a szél segedelmével.

Táplálék Ő nekem, a legszebb az összes erdőben. Én általa nőnék a legnagyobbra!

Ha tölgy lennék…

forrás: hársfa

Kommentarer