És ezt mondtam már?

Tükröm, tükröm mondd meg nékem, mi a jó büdös franc történik ezen a kies vidéken?

Úgy érzem, két dolgot muszáj elmondanom, mielőtt belevágok ebbe a témába; mivel az oldal ars poeticájában megfogalmazott dolgokhoz, úgy hiszem, gondolom kötelességem és akarom is magamat tartani; nevezetesen, hogy – kibaszottul igyekeztem és a továbbiakban is ehhez tartom magam – őszintén megfogalmazni, leírni és kellőképp érzékeltetni azt, ami bennem van, mozgat egy adott érzéssel, témával vagy sztorival kapcsolatban. Szerintem itt ez a dolgom!

Szóval.

Egy: Nagyon rosszul és végtelenül, szorongatóan hosszan telt ez a május 1-i hosszú hétvége. Sajnos! Elkövettem egy hatalmas baromságot, ami után vezekelnem kell – leginkább magammal szemben, akire a legdühösebb vagyok. Higgyétek el, nem szeretnétek a mérges tekintetembe nézni. Utálom az ítélkezést, rosszul is vagyok, azoktól az emberektől, akik azt hiszik, bírnak ezzel a képességgel a teljes igazság, történet ismerete nélkül. Szerintem mindannyian ismerünk ilyeneket a szorosabb valamint tágabb környezetünkből… Tehát magammal szemben a legeslegnagyobb a kritikám. Mindig is az volt, legyen szó a munkámról vagy a tetteimről. Gondolom, eltudjátok képzelni, miként „viselkedek” önmagammal azután, hogy megbántottam Őt, Akinek a versek szólnak… Ezt csak azért mondom el, mert úgy érzem így korrekt! Kerek!

Továbbá, nagyon fontosnak tartom megjegyezni, hogy szeretem a gyerekeket! Soha nem is voltam gyermekvállalás ellenes, mondom ezt úgy, hogy sokáig nem tudtam elképzelni, hogy én, erre a világra tudnék hozni egy ártatlan lelket, mely a legszebb adománya az életnek, egy embernek – egyben teljes igazolása annak, akit nagyon sokféle néven illetünk, hiszen maga az élmény s az egész pillanat, a születés, egy csoda – változott meg bennem, mióta Őt megismertem, beléláttam.

Kettő: Pár hete érlelődik bennem ezt a poszt. Nagyon nehéz, mert az egyik legjobb barátommal kapcsolatos valamint nem szeretnék a témával senkit „elvinni”, félreérthetően fogalmazni. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy rengeteg dologgal kapcsolatban – nem csak a kortársaimhoz képest, hanem még az idősebb rokonaimhoz, ismerőseimhez, szüleim generációjához képest is – nagyon másképp gondolkodom, vélekedek a világról, értékekről, stb. Szinte hallom, ahogy mondjátok: „Mi a faszról dumál, rinyál ez itt ennyit?”. Igazatok is van. Szóval, gyerünk!

A hely, idő teljesen lényegtelen a sztori, gondolatmenetem – ha lehet annak nevezni – szempontjából. Tehát. Adott egy söröző, legyen kézműves, mert az ma sikk; teljesen mai, vagyis hangulattalan: élénk, színek, vicces képek, ordító, a helyhez abszolút nem illő zenével, fali díszekkel. A társaság korát tekintve vegyes. Van, akinek három, van akinek egy és vannak olyanok akiknek még nincs gyerekük. Az asztalt italaik sűrű emelésével, valamint koccintásaival fogságban tartók mind férfiak. Hangosan kacarásznak. Van, aki csak úgy tud szólni, hogy az utcán is hallják a történetét, orgánumát és van egy-két férfiú, akik csupán néha szólnak halkan egy szót vagy egy félbetört mondatot és a nevetés fürkészi a járókelők hallójáratait. Mocskosul sok pia fogy. Kevesen esznek. Az asztal egyik végénél az egyik legjobb barátom, kivel a főiskola alatt, egy kis albérletben ketten mindent elkövettünk mit a becsület, férfiasság, kötelesség valamint a lehetőségek megkívántak, elénk tártak. És a májunk is még működik! Mindent tud rólam és én is mindent tudok róla, barátságunk a gimnáziumi első napunk kézfogásos bemutatkozásától datálódik. Pontosan tudja, hogy mikor azt mondom neki: Gratulálok X.! Tudom, hogy nagyszerű Apa leszel! Apukád nagyon büszke most is rád, ott fenn… - őszintén mondom, ismer. Szóval egy tejfakasztó, egy boldog, apát ünneplő társaság van a cyberszínpadon.

Nekem, hogy finoman fejezzem ki magam, van egy kis fenntartásom ezzel az egész tejfakasztóval, de tudom én – ilyen érthetetlenül filoagg – elgondolásaimat tekintve is különc vagyok, tehát egy későbbi posztra halasztom, enne kifejtését, mely leginkább az intimitással valamint egyéb – számomra fontos – dolgokkal, fogalmakkal függ össze. Szinte érzem a füleimben a megkönnyebbülést, sóhajt a részetekről!

Van itt minden: építész, biztosítási ügynök, kereskedő, tervező, marketinges, bolti eladó. A legtöbbjüket a X. esküvőjéről ismerem, láttam utoljára – négy éve – de van, aki felismer. Többségében rendes, tisztességes emberek, egyikünk se jobb vagy rosszabb a másiknál. Esendőek, mint mindenki. Ahogy megyünk előre, a korsó, pohár emelés rekorddöntése felé, melyek hol apadnak, hol haboznak és persze van, hogy összetörnek – nem itt nincs mazel tov, másik klub – egyre inkább a közhelyes témák: meló, nyaralás, autó csere-vásárlás, a kedvencem a „Ne is mondd…” kezdetű topikok fényüket vesztik. Jönnek, érkeznek apró léptekkel a kis történetek, beszámolók az első éjszakáról, fürdetésről, etetésről, lefektetésről, szoktatásról; úgy nagy vonalakban spiccesen, ám nagyon figyelmes tekintettel megkapja X. a legfontosabb instant infókat az apaságról, melyek nincsenek egyik gyermeknevelési könyvbe se leírva, ezeket a lapokat az Apák írták.

Vannak itt vicces sztorik az első próbálkozásokról, a megfogás, fürdetés aggodalmáról. Egy-két megfáradt harcos, udvarias köszönés után – Én, húztam X! Gecire bebasztam! Minden jót, Öreg! – álmait vadászva lelép. A maradék közelebb húzódik a nagy pocakos, vidám három gyerekes apukához, aki olyan egyszerűséggel és könnyedén osztja a tippeket X-nek, mintha csak egy hirdetést olvasna; és hangsúlyozza: „Csináljatok mindent úgy, ahogy jónak látjátok. Úgyis bénázni fogtok, mint mindenki az elején. Belejöttök, jók vagytok!”

Én csak megfigyelő vagyok ekkor már, köszönhetően, hogy előző este a legjobb barátommal reggelig tartó emelkedett diskurzust folytattunk, mindenről valamint, hogy nem vagyok apa. Érdekes volt nézni a többieket. A gesztusaikat, hallgatni a nevetésüket, figyelni, hogy egyesek, mennyire várták, hogy végre megszólalhassanak és az egész dumálás menetét.

A nagy pocakos, dumás apuka átvette az orális irányítást és végeláthatatlan sztorizgatásba kezdett. Nem hiszem, hogy túl sokszor lenne ilyen kellemes hallgatóság körébe, leginkább azért, amilyen mélységbe lement, személyes történeteivel…

A cuki baba sztorikat magunk után hagyva, elmesélte, milyen egy kis szemét volt régebben, milyen csúnya dolgokat követett el. A söröket, fröccsöket felváltott az alkohol, a whisky. Nem nagyon tudtam értelmezni, hogy jönnek ezek a történetek ide, de tovább hallgattam. Elmesélte, hogy régebben a legtöbb bajnoki címet nyert fővárosi labdarúgó klub, a Fradi legkeményebb szurkolói magjához tartozott – tekintve, hogy némi fogalmam van a sportról és annak hazai ágáról, megerősíthetem ez tényleg durva közeg volt! Így történt, hogy hallottam, hogy mentek le egy furgonnal anno Horvátországba. A határellenőrzés részletes történetét, egy ismert, veszélyes arccal, mekkora élmény volt egy kis horvát falu tengerpartján 300 drukkerrel együtt egész nap piálni, aminek köszönhetően a helyi kocsmáros élete nagy üzletét csinálta ekkor, ki este 6-kor a fiát küldte el ordítva a másik faluba pálinkáért, mert szó szerint a srácok kiitták a falut!

Egészen személyes, már már intim részletekbe menően ismerteti a nagy pocakos, vidám apuka fiatalabb énjének kalandjait, melyeket X. ekkor már hátradőlve, csukott szemmel hallgat, csak a nagyobb nevetésekkor összerezdülve pillant ránk, jelezve itt vagyok még.

Szépen lassan elfogy az erőm, X-től megpróbálok elköszönni, de látom, hogy esélytelen. A többiek mondják, menjek nyugodtan, valamelyikük majd hazaviszi. Másnap kicsit, kiszáradva, émelyegve ébredek, amit egy frissítő zuhannyal és egy algoflexel próbálok elviselhetővé tenni. Lemegyek vásárolni és közben hívom X-et.

- Na, szevasz! Minden rendben? Jól hazaértél?

- Szia! Persze! Minden oké! Csak a fejem fáj, kurvára. Most megyek be az asszonyhoz és a gyerkőchöz.

- Klassz volt nagyon az este! Köszi, hogy szóltál!

- Ne viccelj, szép lett volna, ha nem vagy ott!

- És meddig maradtatok?

- Pffú, nem nagyon emlékszem, azt tudom, hogy negyed hatkor hívott valamelyik srác a telómról egy taxit. Jó fejek voltak nem?

- Persze. Vicces este volt! Mondjuk nem értettem – nevezzük Jakabnak – miért kellett, hogy az egész este róla, meg a sztorijairól szóljon. Mindegy is, Jakab szépeket mondott a gyerekekről meg az első pár hétről, az első szülöttükkel kapcsolatban. – válaszoltam.

- Igen tudom, bár be kell vallanom, hogy nem mindenre emlékszem!

- Na, ne viccelj, ezt el sem tudom képzelni! – vágtam közbe.

- Kuss! – felelte X. – Hát Jakab érdekes ember.

- Ja, vicces volt. Kissé úgy éreztem, valamitől szabadulni akar – feleltem.

- Hát vicces, hogy ezt mondod, Anser!

- Mert?

- Hát, nem tudom, mikor, hogy mentél haza, nem emlékszem rá.

- Nem mondod. Kb. tíz percig a válladat lökdöstem, mikor mondták a többiek, hagyjalak, rendben leszel.

- Igen? – nevetés – Na, ezt hagyjuk! Szóval, amikor már nem voltál ott. Jakab elmesélte, mivel járul hozzá a családi békéhez. Ez neki kell címszóval.

- Na, ez kezd érdekes lenni. Mesélj! – vágtam közbe.

- Három gyereke van, ezt tudod!

-Igen.

- Szereti a családját. Legalábbis ezt mondja.

- Na, most direkt szívózol? – kérdeztem.

- Nem. Veled, nem! Szóval, amikor magamhoz tértem a következő sztorit kaptam. Csinált egy pornós céget, hogy a csajokat, fiatalokat, tapasztaltabbakat megkúrjon. Neki ez kell, Ő így mondta és azzal támasztotta alá, hogy Ő ezzel a családjának tesz jót, mert nem jár el a barátaival bulizni, nincs fent társkereső oldalakon, nem hülyíti a csajokat heteken keresztül. Tiszta a lelkiismerete, Ő csak kefélni akar. Úgy és akkor, amikor akar. Nem kell várnia arra, hogy a neje, akit szeret, több mint húsz éve megkívánja. És a legdurvább, hogy rengetegen jelentkeznek nála. Ezt eltudod képzelni.

- Igen. – feleltem.

- Szóval, Jakab ezt nyomja, szó szerint. Durva nem?!

- Ha ezzel együtt tud élni. Mit is mondhatnék? Mit kéne mondanom? Hogy egy szar alak? Egyértelmű. De nem az én tisztem az ítélkezés. Ismersz!

- Igen, pontosan ezért kérdezem a véleményed!

- Mit mondjak erre, X? Szerintem bassza meg, de ismersz, én a múlt vagyok sok szempontból, nekem számít a kimondott szó. Hiszem, hogy van hatalma, sokszor felettünk is. Iszonyat gáz, persze. Gondolj bele a felesége helyzetébe, a családi képbe, hétvégékbe! Mindegy is X. Te soha nem leszel ilyen! Remélem jól érezted magad az első tejfakasztódon, mert erről szólt a tegnap este! Meg egyébként is, a kurva anyját! Nem?!

- Áhh, gáz. Mi van, ha belőlem is ilyen lesz? Ha eljön az a pont, amikor még többre vágyom?

- Ezen ne izgulj, X.! Mindig többre vágyunk. Abban a pillanatban dől el, hogy megmarad vagy tovább megy, erre, arra az élet. Ezen ne filóz! Egy gyönyörű lányod van, a feleséged szeret! Tedd, amit kell és maradj X. De ezt csak halkan mondom, hisz tudod: Ki vagyok én?

- Áhh, nehéz. Ez a sztori, éjjel, épp magamhoz térek és ezt hallom, azok után, amiket, ahogy mesélt a gyerekeiről…

- X. tényleg ezzel foglalkozol? Te nem ő vagy! Te soha nem tudnál ilyet tenni, szerintem, legalábbis nem csinálnál hivatalosan egy céget erre! Na, viccet félre téve. Érted mit szeretnék mondani? Baszd meg, ez nagyon durva!

- Az. Na, hívlak majd.

- Oké, persze. Puszilom a Zsófit is!

- Szia!

- Szia!

Mentem vásárolni, hogy mit már nem tudom. Nem is fogtam fel minden szavát a beszélgetésünknek. Durva, gáz, csalfa, kétszínű. Mit is mondhatnék? Mindenki a maga boldogságának a legnagyobb ismerője. A hogyan, miképp másodlagos, meg egyébként is…

Hogy miért mondom ezt el? Nem tudom.

Miért írom le? Nyomaszt. Bánt. Mert ez az én blogom!

A hiba az én készülékemben van, tudom… Meg egyébként is, egy Utazó??? Ki az?

forrás: http://www.telegraph.co.uk/men/11790126/Men-have-a-right-to-be-boring.html