Bálintról jót vagy semmit…

Ez most kicsit Anseres lesz, előre is, bocs!

Szóval, mikor megkérdeztem Tőle, kedden mit csinál este, lenne e kedve valahova elmenni, vacsorázni s felelte:

Hányadika is lesz akkor? – válaszoltam 14.-e – Jaj, ne! Fújj, Valentin-nap, már most hányingerem van!

Mosolyogva persze, úgy… Ezért is szeretem, nagyon, mert nincs manír…

Szóval, úgy terveztem írók – illetve bocsánat – csupán pötyögök pár betűt, sorocskát, arról, mennyire felszínes és álszent, valamint a korunkra hasonlóképpen illő jelző: fogyasztói érdekeltségű, ez – nem is tudom, minek nevezzem – az ünnepnap, mint a karácsony?!

Azonban közbeszólt – na, nem akarok nagy szavakat használni - pusztán az élet. Együtt keltünk reggel, egy nagyon békés és nyugodt hétvége után – persze erről Ő, lehet mást mondana. Tudod, mikor, minden a helyén van, nevettek, pihentek, megcsináljátok a szükséges házi melót és puszilod, simogatod, puszilod és puszilod, amikor csak lehet, Ő meg menekül, hogy: Már megint! Éreztem, hogy valami készül… Este, pedig átkarolod, és őrzöd… az álmát is.

Szóval ilyen napok után – nem is tudom, biztos bennem van a hiba – finoman szólva nem siettem hétfő reggel. Így is baromi nehéz volt engedni, hogy beszálljon a kocsijába, pedig egy másik autós várt a hely miatt, hogy elmenjen, meg mögötte még öt autó, de én leszartam, megcsókoltam…

Ahogy az aluljáróba mentem lefelé, hamarosan felébredtem. Unott arcok, fáradt emberek, sehol egy mosoly. Sajnálom őket, komolyan! Tudom, hogy nagyon nehéz, tudom! Igazából, akik csak úgymond bambulnak, jobban bírom, mint akik a telefonjaikba bújnak; mivel talán nekik vannak még önálló gondolataik, még reggelis; lehet, hogy csupa aggódásból, tanácstalanságból, bizonytalanságból fakadó, de akkor is megy a kibaszott kerék a fejükbe, mert kell, hogy menjen! Na, abbahagyom!

Így azt már elértem, hogy az aluljáróba elég csak rá néznem az „újságárus” kisasszonyra, hogy értse, én nem veszek s nem adok… Akin tudok segítek, de nem szeretek mindenkit, ennyi…

Beszálltam a metróba, borzalom, de szerintem tudjátok pontosan. Elvégeztem a munkám – teljesen lényegtelen az oldal szempontjából, hogy mivel foglalkozom. Hazaszaladtam, ahol visszatartott egy rövid időre annak a képnek a felvillanása, ahogy Ő tegnap pihent az ágyamon, három párna között és egy takaró alatt; majd el kellett indulnom, mert egy volt kollégámmal találkoztam az Opera mögötti, egyik csendes, kis helyen. Jókat beszélgettünk. Apám is beszaladt. S mivel hasonlókorúak a volt kollégámmal, valami csoda folytán előjöttek a katona élmények – egyszerűen nem is értem, szerintem ők is kurva fáradtak lehettek… Én megköszöntem a lehetőséget és jeleztem, fizetek.

Elindultam hazafelé, Arany János utcai metró megálló, már a mozgó lépcsőn jövök fel a festői Corvin-negyednél, a két – számomra megfelelő lépcső közül a baloldalin – mikor látom, egy kapucnis csávó izomból rúgja a szerencsétlen „matracon pihegőt”. Nem néztem rá egyikre se, nehéz is lett volna a matracos tekintetét keresni, mikor egy bakancs takarta el a szemét…

Szóval Valentin-nap… Megnéztem a mindentudó wikit és ezt dobta ki a gép:

„Szent Bálint (Valentin, vagy Valentinus) a szerelmesek, a lelki betegek és az epilepsziával élők védőszentje. Magyarországon e szentnek nem alakult ki jelentős egyházi kultusza. Az angolszász országokban Valentine (Bálint) napján (február 14-én) tartott Valentine's Day (magyarul: Bálint-nap) ünnepe a 20. század végétől világszerte elterjedt világi "szerelmes-ünnepként". Az angolszász szokás Magyarországon az angol elnevezés magyarosított formájú átvételével, mint Valentin-nap vált ismertté és népszerűvé az 1990-es évektől kezdődően. Ezen az ünnepen a szerelmesek megajándékozzák szerelmüket, vagy szerelmes üzenettel kedveskednek neki. A Valentin-nap vallási eredete világszerte, így Magyarországon is elhomályosult.”

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1lint-nap

Mélyebb értelmezésbe nem szeretnék belemenni, se a klerikális intézményrendszer, hát finoman szólva furcsaságaira felhívni a figyelmet… Akit érdekel, nézzen utána…

Szóval, azon töprengtem hazafelé, mennyi szeretet kaphattak ők. Mi késztethet egy embert arra, hogy egy nincstelenen élje ki a benne lévő feszültséget, kiábrándultságot, kilátástalanságot. Nem találtam választ. Az biztos, hogy aki ebben a „nemes” párharcban erősebbnek bizonyult ugyanolyan nincstelen és elveszett, mint az a földön fekvő. Ez igaz a két egyén lelkivilágára is – szerintem – hiszen mindketten üresek.

Nem sajnálom egyiket se – lehet, hogy most érzéketlennek tűnök – de csupán az értetlenség és a tehetetlenség kerített hatalmába. Mi a szart mondhattam volna? Ne rúgd ezt a szerencsétlent! Az idióta, agresszív a mondatot se értette volna, leginkább, hogy mit akarok tőle; bántani – legkevésbé se – beleugatni az ő jogosnak vélt cselekedetébe.

Ki tudja milyen gyerekkora volt egyiknek, másiknak; milyen borzalmakon mehettek keresztül fiatalon, védtelenül; mennyi szeretett, gondoskodást kaphattak? Hogy válik egy lélek gonosszá? Ki a felelős? Hogy lehet olyan lelkületet kialakítani, hogy a rossz legyen a mérvadó? Ezek olyan kérdések, melyekre mondhatod, hogy milyen ártatlan, jóhiszemű szegény Anser. Megnyugtatlak, kurvára nem!

A legszebb az egészben, mondhatjuk valós, hogy reggel, mikor megyek dolgozni – s miután ezt a bejegyzést befejeztem lefekszem, mert rohadt fáradt vagyok – tudom, hogy ott lesz s mellette a barátnője a pokróc alatt, ki végig hallgatta az egészet. Én is elmegyek a "matracos" mellette, mint mindenki más…

De van, akinek: a futár hozza a virágot; várakozik a párja egy szép étteremben; van, akit a telefonon értesítenek, hogy megvan a két jegy a mai színdarabra, amit szerettet volna megnézni; és van, akit hosszasan, forrón szeretnek éjszaka, vagy nappal…

Pedig, sokszor semmivel se jobb emberek…

Azonban, hogy pozitív legyen a végszó – hiszen mindenki a happy endet szereti – kívánom, hogy legyen őszinte érintésed afelé, ki neked a legfontosabb, csókold meg, mosolyogj rá, kérdezd meg, hogy van, nézz a szemébe és szeresd!

Én zárom soraim, lefekszem, mert Ő ma egy szuper fiú mellett alszik; de ezt azért küldöm Neki, mert tudom, szereti(K)!

És mert egy petit, nagyooon, nagyooon...!

https://www.youtube.com/watch?v=JGwWNGJdvx8

forrás: http://www.impotenzacura.it/images/Farmaci_psicologia_disfunzione_erettile.jpg