Végtelen

A csend, ami legbelülről fakadóan tör rám, nem irtózom tőle, nem keresem a telóm, nem nézem a kibaszott képernyő agymosó szarját. Egyszerűen engedem, hogy magával ragadjon, engedem, hogy a gondolatok vezessenek.

A számtalan szikrának, mely utat kíván magának, akár egy pillanatra is elmémben. Engedi, hogy csendben, nyitott szemmel, csak úgy, nézzek. Mikor szótlanul szemlélek, mindent, nem mindig érzem, hogy szóval kellene ottlétem jeleznem.

Betölt a tudat, mikor érzem a szagokat, hallom a duruzsolást - még ha kurvára jellegtelen is. Csak vagyok szemetekben, miközben nagyon, nagyon messze lépkedek; suhanó elmém, szabad, kívánatos, persze sokszor képzelet verte ötletein.

Még egy cigi, mert ez tetszik, tudni akarom, merre visz, vezet a cikázó, sokszor nehéz elgondolás. Örvénylően vetem magam bele a sztorilájnba, enyém, akkor és ott, megismételhetetlen. Nem tűr se időt, se helyet, egyszerűen követel.

Egymásba fonódva, örvényszerűen ragadnak el oda, merre fantáziám öntudatlanul is, de késztet. Tengerpart, virágos rét, kopár fennsík, sötét utca, fehér pizsama, egy mozdulat, egy dallam… Nincs értelme sorolni olyan, mint a feltétel nélküli jó tett után érzett boldogság, határtalan.

Mély, zsigerből fakadó, ellenállhatatlan, utánozhatatlan, megunhatatlan, ébresztő, igaz érzetű, tiszta, össze nem téveszthető. Amikor rám tört, tör úgy pezsdít, melegít fel, áraszt el temérdek lehetőség reményével, érzésével.

Pontosan úgy, ahogy ÉrteD és VeleD együtt érezteti csak elmém, szívem van még itt ezen a glóbuszon, oly érték, mely felér, sőt egyszerűen lesöpör mindent. Az örök érvényű, mindent átható szeretlek, mely csak feléd…

Végtelen!

Forrás: http://pics-about-space.com/1920x1080-hubble-space-telescope-nasa?p=1#img2790420643845542212