Igazi tánc

Anser
2016. jún. 24.
1 perc olvasás

Nyár van, fülledt a levegő. Dobban bennem, mi kezdettől feléd vezet!

Ereimben felgyorsul az áramlás, jól esik ez a sejtbeli torzulás. A parton halk neszt észlelek, közeledve érzem belülről a ritmikát.

A vízen a Hold fénye táncol, ragyog, bevilágítja az éjszakát; kívül-belül. Érzem, hatalmába kerít a szép!

Óvatosan lépkedek, csak beljebb, ahova ez a vonzó dallam vezet; követem. Már belém bújt.

Ott érzem, már utazom, a szólamot követem. Ekkor látom meg először, ahogy, úgy igazán mosolyogsz.

Te is csak a zenével táncolsz, ő vezet. Hajadba néha beletúr a szél, önfeledten, sugárzóan lépkedsz.

Hirtelen eltűnt mindenki, jelentéktelenné lett az embertömeg. Csak dallam, csak az, és Te!

A holdra pillantok, ő majd bele sárgul, mert én, én lépek feléd…

Közeledem, szívem versenyt fut, arcomat rég a boldogság vette hatalmába, azóta, hogy ott és úgy megpillantottalak!

Szemedbe veszve állok előtted, ekkor már csak MI vagyunk, s a végtelen. Újfent jön, érkezik a dallam, mely derekad átölelésére késztet. (Engedek!) Érzem, megérkeztem, együtt mozgunk. Rám mosolyogsz – igen úgy! Itt már nem hallok semmi zenét!

Hátadon tenyerem felkúszik nyakadig, és beletúr, simogatja kobakod. Most én vagyok a szél. Szemed behunyod. Te is engeded, most, most, magamhoz húzva, megcsókollak. Illatod elvarázsol, az a finom s ajkad ízlelése jelzi, ez nem álom!