Tűhegyen táncolva…

Anser
2016. máj. 20.
2 perc olvasás

Feladat elvégezve - igen az is főnök; telefon ide, felkészítők bekérve. Kajaszünet... Rohanás vissza, s a cyber térbe; kollégák végtelen panaszainak illedelmes meghallgatása kipipálva. Szegény rendszer emberek... Iszkolok, sietek, ez kell, az kell; biztos nagy igényekkel bírok én, a sehonnai dzsentri, de kérdem én, akkora luxus egy darab, kurva sárga kaliforniai paprika, mely a tonhal salit izgivé borzalja?!?! Csak tíz hajléktalan kezdi nekem: Bocsi, ne haragudj, egy kis... (Ne tegezz bazd meg!) Valójában felelvén jelzem: Nem kérek semmit - mintha tudna bármit is... Nem gond, meg van minden; van időm, kész leszek. Megcsináltam! És érkezik az infó: Szupi szuper! Nagyon éhes vagyokkkkk. Sztem kb 9kor indulok mJd, de hívlak! Puszikkkk "Rudiban felpörög a szorgalom!" Az nagyon jó, csak Neki tetsszen! ... Elfogyasztott vacsi, nevetés, mosoly - mitől végem! Ölelés bent, kint a folyóson, - bent nincs cigi. Mindenhol illatod tengerében... Még dolgozol, én sertepertélek; megfelelés önmagadnak, s igényeidnek, hiszen lelked tiszta és mindenkin segíteni akaró, legfontosabbadnak éltedben mindent megadó!!! Ezért is lettél a MindeneM... Mikor már a klaviatúrát az ágyban fejed oldalra fordítva tekinted combomon; Finoman, igyekezvén jelezvén itt a vége, mondod: Baszki csak gondolkodom! Túl a természet adta megtisztuláson, ha nem is elég forró a víz; lemosva a mindennapok mocskát gyengéd csókokkal, homlokodra, ajkadra küldöm jó kívánságomat az álmaid világába vezetve… Pár viszont érzéki mozdulattól, csókjaidtól nehézkessé válik az utazás az éji túra felé; karjaim még inkább magam köré fonnak, érezlek… Itt vagy(unk), élünk, érezlek! Szemeim a legszebb tekintetben tükröződnek, mosoly, és csókollak! Természet adta gyengédséggel érzékeltetem SZERELMEMET! Fülledt, szenvedélyes mozdulatokkal fonódunk egymásba, s végig fürkészem tekintetedet! Kezeink szorításának érzése még inkább egymásba olvaszt, s ajkaid, és karjaid gyengéd ízétől, érintésétől végképp egybeforr testünk… A hajnal rugdalózásait ébren, mint fonott kalács szemléljük s reméljük még odébb van a reggel! Ám nyugodt, pihentető álmunk szörnyű démonok kiáltásai verik fel, tépik, szaggatják széjjel. Én az egyikkel szóba elegyedek, arrébb húzódva jelzed, fáj, sérti pihenésed (mely tudom egyetlen nyugodt tered!) Kókadtságomban nem eszmélek, beleveszek; hirtelen mozdulattal felröppensz nyugodt, békésnek hitt mentsvárunkból. Átadod magad a daily routine korai szertatásának, a démonok, szellemek förtelmes, rideg leheletükkel atomjaira szedik apró, törékeny világunk. Eszmélve a depresszív, borzalmas reggelre, kereslek, tévelyedetted bóklászom, s látom nincs mosoly… Komoly vagy, fáradt és végtelenül bántott! Nincs mosoly, nincs kézfogás lefelé a lépcsőházban, nincs: Quasi, te olyan dilinyós vagy! Nincs csók, puszi, mikor munkádba indulsz csak; majd beszélünk! Testem munkába indul, azonban lelkem szégyenkezve, dühödten és mérhetetlenül, méreggel csordultan, ott maradt a harmadik emeleten… Ma csak dolgozni mentem…

Elintéztem ezt is, azt is délután, de csak kóboroltam. Vártam, vártalak, várlak! Lassan telt az idő, forogtak a cájgerek.

Aggodalommal telve, igyekeztem úrrá lenni az órákon, mely akkor véget értek, mikor az utcasarkon… Majd, mikor megpillantottalak feleszméltem, s megint ott voltam – a valóságban. Értelek…, boldognak akarlak látni; hisz tudod, bármit megtennék, ÉrteD! Éltünk során kurva ritkán adódik, hogy ráleljünk olyan értékes, jelentőségteljes, tiszta, őszinte emberre, kiért tűzbe mennénk, lángokba borítanánk az egész világot egyetlen mosolyáért, … vagy ne adja Isten, végig az úton kísérném tekinteted összes pillantását; és még inkább boldogító, mikor ez a megfoghatatlan, sokszor felfoghatatlan érzés a csúcsfokára jár… Boldogan egyensúlyozóm a tű hegyén, mert odaadásoddal bizonyítod, van ellentét a szürkeséggel!