Cájgerek alatt

Van a Lakmusz – Heidelberg utca sarkán több üzlet; olasz kávézó, lengyel étterem, meki és egy kis vegyeskereskedés. Szombat délután volt, június közepe, a beton valamint, a több mint, száz éves omladozó épületek falai csak úgy lövellték magukból az émelyítő, száraz forró hőséget. Ekkor tájt csak páran lődörögtek az utcákon, főleg errefelé. Nem volt azonban mindig így. Nem is olyan rég, itt fordult meg a város alkohollal átitatott krémje, voltaképp egy igazi origónak számított anno, a Lakmusz – Heidelberg sarok…

A nap már nem sütött olyan elviselhetetlenül, a kávézó teraszán is megjelentek az ebéd utáni szunnyadásból ébredők, kik egy jó fekete, vagy netán tejhabos finomsággal szereztek maguknak, olykor egymásnak örömöt. Kezdetleges csacsogás hallatszott. Autók zaja nem bántotta a pihenni vágyok hallószerveit, ugyanis a helyi városvezetés helyesen felismerte a környékben rejlő adottságokat, lehetőségeket és úgy ahogy van, kitiltották a gépkocsikat erről a pár háztömbnyi területről. Az étterem hétvégén délután kettőkor nyitott ki, persze már jóval az első vendégek érkezése előtt, bent hozzáláttak az este, éjszaka megfelelő kiszolgálását biztosító előkészületekhez. A főnök, Jacek, mindig a teraszon tartotta meg szokásos eligazítását, beosztottait emlékeztette, hogy egy apró hiba se megengedett, itt senkinek sincs nyugdíjas állása, valamint mindenkin boldog, mosolygós arcokat szeretne látni munka közben. Elhivatottságát jelzi, hogy mikor, nagyapja megnyitotta az éttermet, melyet édesapja vett aztán át, már 7 éves korában ott hagyta az iskolát és csakis a családi vállalkozásnak szentelte életét. Sikeresen is működtette. Igényes volt, szigorú, viszont felettébb igazságos. Pontosan ezen tulajdonsága miatt tisztelték a pincérek, mind a hatan. Az igénytelen, gyors éttermet látogatókat Jacek, csak eltévedt éhezőknek tartotta, hitt abban, hogy az igényesség, hamar utat tör ezen lelkekben, s csak ki kell várni a pillanatot. Szentimentalista volt, egy letűnt kor ideáljával.

A vegyeskereskedést, egyetemi tanulmányait itt kezdő, azonban be nem fejező tunéziai ember vezette, legalábbis hitt ebben, azonban a hónap végén mindig megállapította, valami nem kóser…

Néhány perccel négy óra előtt egy őszes hajú, fekete kalapos úr érkezett a sarkon lévő utcai óra tövéhez. Öltözéke kifogástalan, zakó, bordó mellény, élére vasalt ing, és egy csokor margaréta a kezében. Idejövet végig azon mérgelődött, mikor történhetett, hogy teljesen kiszámíthatatlanná vált a tömegközlekedés, valamint, hogy lánya teljesen boldogtalan a házasságában, és ezért magát teljesen tehetetlennek érezte. Fel is emlegette néhai, megboldogult feleségét, hiszen ő, biztos tanácsot tudna adni a lányának. Már teljesen magával ragadta e két gondolat Mátyást, mikor a túlsó oldalon feltűnt Lujza. Eszébe jutottak az egyetemi évek, a táncház, mennyire izzadt a keze, alig bírta elrejteni lábának remegését, a háború, mikor valóban segítségére lehetett neki. Lujza kimért léptekkel, körültekintően ért át Mátyáshoz. Majd hűvös hangon köszöntötte rég látott ismerősét. Mátyás udvariasan átnyújtott a csokrot, s ez alatt, végig fürkészte a nő tekintetét, miként reagál a figyelmességre, és bízott abban, hogy az arcán valóban egy visszafogott mosolyt vélt felfedezni.

- Szervusz kérlek, Mátyás!

- Jó napot, Lujza! – igyekezett elrejteni izgatottságát, amennyire csak tudta.

- Igazán kedves magától.

- Ugyan már Lujza, csak egy egyszerű csokor, semmiség. Nem is gondoltam, hogy ilyen pontosan érkezik, jó magam is pár perce ácsorgók csak az óra alatt.

- Jaj, ne vicceljen. Hát nem emlékszik? Az egyetemen is én voltam a pontosabb kettőnk közül, de hiszen tudhatná. Nem volt az olyan régen. Igaz nem is tegnap, de nem is a Sissi idejében. Igazán elegáns. Mátyás, csak egy kávéról volt szó, de láttán ezt az öltözéket… Csak nem készül valamire?

- Ugyan már! Hova gondol kegyed? Kérdésének kicsengéséből nem tudom következtethetek arra, hogy netán még emlékszik arra a polkára. Ki tudja, lehet menne?

- Ne bolondozzon Mátyás! Ki polkázik manapság? Egyébként is ebben a szép évszakban igazából a napon vagyok, amikor csak tehetem.

- Ahogy gondolja, de felhívnám a figyelmét, hogy az év, ezen szakaszában mindenki aki csak teheti a kerthelyiségekbe menekül, javaslom mi is tegyünk így. A polkát halasszunk későbbre.

- Abban nem kételkedem, azonban a bokám már nem a régi, és hiszi vagy sem, de a spárga sem megy már. Elröppentek azok az idők.

- Hagyjuk most az émelyítő gondolatokat és örüljünk a szép időnek, valamint egymásnak, hiszen ki is tudja már, mikor találkoztunk, beszélgettünk legutóbb. Ha nincs az az affér a bevásárlóközpontban, talán soha nem futunk össze.

- Valóban igaza lehet, azóta én is sokat gondolkodtam ezen. Tudja kedves Mátyás, mióta elhunyt a férjem, sok érdekes könyvet olvastam, voltam is nem egy előadáson, ahol arra hívták fel a figyelmet, hegyezték ki mondandójukat, hogy a szerencse, véletlen csak a próbálkozások, lehetőségek egy kis százaléka, azonban az ember ezeknek a felismeréseknek túl nagy hangsúlyt tulajdonít. Nem tudom, hogy így van ez, de minden esetre érdekes. Volt időm…

- Valóban, elgondolkodtatja az embert. De felhívnám a figyelmét, ha nem én állok a sorban ön mögött, ki tudja, miképp viszi haza azt a 4 kiló burgonyát…

- Hát erre mit is mondhatnék, Mátyás igaza van.

- Na, ugye, kérem Lujza. Akkor még legalább addig hagyjuk a filozófiai témákat míg leülünk, rendelünk s majd ha elmesélte, hogy mi is történt magával az elmúlt negyven évében, és még bírjuk ébren, talán visszatérhetünk a Rousseau-i témák mezsgyére.

- Nincs annyi kávé ebben a kedves, kis helyen mi elegendő lenne erre a témára.

- Majd meglátjuk, mindenesetre, próbáljuk meg, a feketéjük valóban figyelemre méltó. S talán még polkát is tekerhetünk a bent található, manapság már muzeálisnak számító wurlicerből.

- No, látom, a humora még a régi. De én, amondó vagyok, foglaljuk el azt a kis asztalt, látja ott a sarokban és igyunk egy jó feketét. Remélem ön nem lett olyan öregember ki vénségére, ezeket a flancos tejhabos vackokat fogyasztja!

- Bizton állíthatom, maradtam a sima feketénél, de el kell ismernem, napi négynél többet már nem tudok meginni.

Mátyás karon fogta Lujzát és elindultak a magas, kissé megkopott talpas vekkertől a kiszemelt asztalka felé. A nap már leereszkedőben volt, halvány árnyak követtek minden járókelőt, kik siettek oda és vissza, ki tudja merre, a dolgukra. A polkát nem sikerült megszólaltatnia Mátyásnak, amitől egy kissé elbátortalanodott. Lujza kedves, finom mosollyal az arcán arra gondolt, már ez sem a régi… Két kávénál egyikük se mert többet inni, elkortyolgatták a vizet a presszók mellé. Beszélgettek, sorra vették, ki mit tud a többiekről, él e még az, akiről anekdotáznak. Lujza nagy vonalakban elmesélte mi is az ő története. Mátyás élvezettel, s őszinte érdeklődéssel kérdezgette a részleteket kutatva, azonban a nő első válaszaiból rájött, jobb, ha nem próbál ilyen serényen a történet hátsó szálai után faggatózni. Ezen felismerést követően baráti csevegésben folyt tovább kettejük szóváltása. Egy-egy fagylaltkehely elfogyasztásával lepték meg magukat, s később mikor már elfáradtak, csak figyelték a járókelőket…

A sarok felszínét egyre inkább a cipőkben járok lepték el, kopogásukkal verték fel a délutáni pihenő sugallta csendet, ekkor már a négylábúak elvesztették uralmukat a terület felett. A vegyeskereskedés is lassan bezár, Jacek tekintélyt parancsoló hangját is csak akkor lehetett az utcán hallani, mikor valamelyik meggondolatlan, tapasztalatlan pincére elejtette a tálcáját. Az üvöltésre Mátyás és Lujza egyszerre rázkódtak össze. A hirtelen kiáltást nem tudták mire vélni. Összenéztek, majd mind a ketten körbe, s megállapították nincs baj, és a férfi valami unalmas történetbe kezdett, ami nem nagyon érdekelte Lujzát és tovább bámészkodott.

Erre tartott Gréta is, kinek frizurája kissé csapzott volt, mivel már nem maradt ideje az edzés után arra, hogy kezdjen valamit a hajával. Sűrűn, riadt tekintetekkel pillantott órájára, kapta elő telefonját, nem jött e valami információ. Mérgelődött, mert ahogy közeledett célja felé a Heidelberg utcán, a sporttáskájába mindenki aki vele szembe jött belerúgott. Zsúfolt napja volt. Reggel elaludt, ezért úgy érezte, oda az egész napja, nem fogja utolérni magát. A munkahelyére érve a főnöke megköszönte, hogy bejött és jó munkát kívánt. Balázs és Feri kollégája kikkel egy szobában dolgozik, jót mosolyogtak László üdvözlésén. Gondolatban Gréta ezután mindegyikőjüket kiherélte, majd illedelmesen, mosolyogva, mintha mi se történt volna, belépet a szobába és köszöntötte a két kasztrált faszt. Hasonló emelkedett hangulatban telt a két megbeszélése, leveleit megírta, egy petit ebédelt, a folyóson megtárgyalta barátnőjével a tegnap délutánját, majd visszaülve a gépéhez munkálkodott tovább. A nagy táskája, már szinte leszakította jobb karját, és kezdett is kurvára elege lennie ebből a szűk utcából, amelynek mindkét szélén hasonló adottságú járdának nem is nevezhető, közlekedő volt. Felgyorsította lépteit, mikor az utcai vekkeren meglátta a mutatók állását, ekkor már a kezében lévő táska ostromolta a gyanútlanul szembejövőket, nem foglalkozott semmivel. Sietett. Már majdnem elérte célját, mikor is egy hajléktalan kérdésével megzavarta. Nem is értette, mit kér tőle, mikor észbe kapott, gyorsan arrébb tessékelte, és mérgelődött azon, mennyire is lehet vajon érezni rajta ezt a bűzt, amellyel a korosodó csellengő kínálta meg. Megérkezett. Táska a földre, teló a kézbe, cigi gyújtva. Mély slukk, nulla értesítés… Homlokát végig simítva érezte, hogy gyöngyözik, melyet egy használt zsebkendővel pórbált felitatni, a cigaretta már alig pislákolt, mikor meglátta Henriket. Gyorsan el is dobta a háta mögött. A férfi nyugodt léptekkel közelített, telefonját bújta, őt kikerülték. Aktatáskáját szorongatta, mintha lenne bármi értékes is benne, de csak az igazolványai, s egy-két munkahelyi fecni volt az, mi abban lapult. A nő mellkasa gyorsabb ütemre váltott, a férfi megpillantotta Grétát, ki ekkor már falfehér volt…

- Hello! Minden rendben? Nagyon sápadt vagy.

- Persze, csak biztos a vércukrom esett le, most jövök edzésről, igyekeztem.

- Látom, klassz a frizurád! Minek, teljesen időben vagyunk? Remélem nem késik sokat.

- Köszi szépen, igazán kedves vagy, Rike! Ismered, tudod, hogy ő mindig késik. Nem is láttalak még ebben az öltönyben, nehéz napod volt?

- Ja, ez valami régi darab, de azért köszi! Áhh, ne is mond, semmi különös. Igazából váltani akarok, mert ebben már nem találok túl sok motivációt, meg a többiek is lehúznak, leginkább ezt érzem.

- Pontosan tudom, milyen érzés ez. És van már valami elképzelésed?

- Ja, bassza meg, elmegyek kukásnak, semmi stressz, és azt hallottam elég nehéz bekerülni, mert jól fizet. Ki tudja a gyerekeknek lehet még tetszene is!

- Na, ne hülyülj már, miről dumálsz??? Nem gondoltam, hogy ennyire szarul érzed magad odabent. Nem említetted, mikor múltkor voltam nálatok vacsizni.

- Hogy mondtam volna, még neki se említettem semmit? Pontosan tudod, hogy milyen, és miképp reagál az ilyen dolgokra, nem akarom egy estémet se otthon, hullafáradtan ezzel a feszkóval tölteni, meg a srácokra se akarok frászt hozni. Van egy cigid?

- Hát tudod, már leszoktam, de lehet, hogy lapul itt a mélyén még egy régi cigi.

- Tényleg? Nem is tudtam, hogy a faszba tudtad lerakni? Engem is ezzel szekál az egész család, hogy felejtsem el. Na, találtál?

- Várjál már, légy türelmes!

- Én, bakker mióta is ismersz?

- Régóta! Nesze, itt van, de aztán ne mondd, hogy tőlem kaptál, mert végem.

- Jó-jó, ne parázz már! Veled mi van? Pasid van, szívod valaki vérét?

- Nincs nekem arra időm…

- Jajjj, ne gyere már ezzel a kamu szöveggel, Gréta! Jó csaj vagy, csak idióta faszokra buksz. Múltkor is az a, mi is volt a neve? Laci?

- Nem, te bolond. Miért van az az érzésem, hogy fikázni fogod? Istvánnak hívták, de Grognak kellett szólítani.

- Jaja, ez az, Grog! Baszki, mint valami elcseszett disney filmből, egy kivénhedt bocs! Nem volt semmi bajom vele, azt leszámítva, mikor átjöttetek grillezni, és végig vakerolt, hogy neki milyen sütője van; hogy szokta készíteni a húst; meg így biztos odafogom égetni; aztán meg kiderült, hogy Újpesten dekkol valami albiban. Én, dehogy is, hova gondolsz! A neve után csak a képét utáltam jobban… Na, mindegy, mit láttál benne…

- Lapozzunk, mert ez nekem így erre a délutánra sok. Miért itt kellett találkoznunk? Nem nagyon szoktunk erre jönni?

- Ne is kérdezd, nem tudom, biztos valamelyik, gasztro oldalon látott valami itteni, új helyet…

A nap épp a kávéház teraszára sütött gyengéden, ám pont Mátyás arcába. Meg is kérdezte partnerét ne üljenek e át egy másik asztalhoz, de a nő, legnagyobb örömére maradásra bírta, mondván olyan kellemes ez a kora esti nap. Belenyugodott, hogy hazafelé, valószínűleg bandukolva megy, mert nem hitte, hogy a látása addigra visszatér… Székét finoman közelebb húzta Lujzához, ki ezt egy kissé tolakodónak érezte. S új helyét elfoglalva épp rálátott a sarki órára, mikor meglátta egyetlen leánya férjét, amint egy idegen nővel beszélget. Nem éppen gáláns úriemberhez méltó gondolatok cikáztak megkopott agytekervényeiben, de kivárásra játszott, és fogadkozott, hogy csak előjön az igazi énje ennek a mocsoknak. Henrik már, baromira unta a várakozást, és egyre zsúfoltabb lett a sarok is. Mondván, hogy Bea biztos késik, javasolta üljenek be addig az étterembe, és igyanak.

- Mit kérsz?

- Csak egy mentes vizet.

- Baszki, már te is ezt iszod, nem hiszem el. Mindegy te tudod. Legyen szíves!

A pincér, Jacek utasítását, követve fülig érő szájjal lépett oda a férfihez, ki ettől a negédes kifejezéstől dermedten adta le rendelését. Mátyás a második konyakot kérte ki, amitől Lujza kezdett pánikba esni és érdeklődött, hogy milyen gyógyszert szed, ha véletlen mentőt kell hívnia. Az apóka nyugtatta, nem kell aggódnia estefelé mindig iszom egy-két pohárral, de ennyi, slussz!

- Tudod, edzés után, nagyon fontos a folyadék pótlása, főleg ilyen kurva hőségben.

- Ezt a harcias, katonás női képet soha nem fogom megérteni, titeket mi vonz ebben.

- Nincs ebben semmi katonás, kemény dolog. Egyszerűen jobban odafigyelek az egészségemre és rendszeresen mozgok

- Ja, mert nincs kivel dugj!

- Bazd meg, Rike! Nem azért…!

- Oké, oké te tudod, nem úgy értettem!

- Na, itt is van a söröd, ettől lehiggadsz. Jégkockát kérhetek?

- Egyszerűen nem tudom megérteni, ha már ide rendelt, miért nem tud itt lenni időben. Vagy legalább dobna neked, nekem egy üzit.

- Ne idegeskedj, biztos épp siet ide! Inkább élvezd a napot. A gyerekekért ki ment a suliba?

- A napot? Ing, zakóban, köszi! Élvezem a kurva napot! Az anyámék, ma ott alszanak a srácok, mert elmennek megnézni ezt az új rajzfilmet. Mázli, hogy nem kell ezt is megnéznem. A tököm ki van már ezekkel.

- Melyiket, csak nem azt a pandásat? Az annyira cuki, én is megfogom nézni.

- Jézusom! Na, inkább adj még egy cigit!

- Ez komoly? Mi lesz ha meglátja?

- Majd elmondom, hogy pánikba estél a munkád miatt; nem jött meg négy napja, újra cigizel és nem akartalak ezzel is cukkolni, kénytelen voltam elfogadni a te érdekedben!

- Hát te bolond vagy! Tessék!

- Nem vagyok bolond, csak szeretek cigarettázni.

- Na, itt is van.

- Ez komoly??? Ezt nem hiszem el…

- Sziasztok! Bocs a késésért! – köszöntötte Bea őket.

- Na, mi történt megint, miért késtél? – kérdezte Henrik.

- Jaj, hagyjad már szegényt! Épp most ért ide. Mit kérsz? Inkább rendelj neki, Rike! Nagyon cuki ez a sálad! Új?

- Csak egy mentes vizet, kérek. Aranyos vagy, már nagyon régi!

- Ez most komoly, te is?

- Legyen szíves! – hívta aggódva a pincért, kinek erőltetett mosolyától már émelygett a gyomra.

- Egy újabb mentes vizet… - ekkor Bea közbevágott.

- Terhes vagyok!

- És egy nagy vodkát! – fejezte be a rendelést Henrik.

Mátyás megnyugodott, mivel látta, hogy az ő Beája megérkezett, és eddig nem történt, nem csinált semmi visszataszítót se, legkedvesebb veje. Kifizette a számlát, karonfogva Lujzát elindultak hazafelé. Henriknek ma estére nem a pincér elképesztően ijesztő mimikája volt a legnagyobb újdonság. Miután lehúzta a pálinkát, telefonja segítségével megkereste a legközelebb található dohányboltot és sűrű ’Ezt nem hiszem el!’ mondatok ismételgetésébe kezdett. A két nő megtárgyalta az összes végkimenetelt, lehetőséget, és mire az újfent apuka szerepet betöltő, vidám Henrik visszatért, Bea a leghatásosabb mondattal próbálta felhívni a figyelmét erre az örömteli hírre.

- Minden a legnagyobb rendben lesz! Most az a legfontosabb, hogy ő a lehető legkisebb stresszt érezze, támogatásra van szüksége.

- Tudom, Gréta, az elmúlt 22 év érről szól! Persze semmi gond, mi is lenne. Még egy…, még egy vodkát legyen szíves. És ne nézzen már így rám, ha kérhetem, kirázz a hideg magától.

Bea igyekezett tapintatosan kifejezni, hogy tudja, milyen fontos hír ez, és nem is akarta visszafogni férjét, ezért csak annyit mondott:

- Kérlek, egy kicsit halkabban!

Henrik ekkor szembesült a ténnyel, nyugtatgatta magát. Megvacsoráztak, a hírhez képest jelentéktelen dolgokról beszélgettek, de a férfi leginkább csendben nézte a hömpölygő tömeget, a fiatalokat, kik piával a kezükben dumálták, hova, merre tovább és bár tisztában volt azzal, hogy nem lenne a mai világban újra tinédzser, ma mégis kivételt tenne…

Szandra büszkén sietett a Heidelberg – Lakmusz sarkához, mivel alig várta, hogy megmutathassa barátjának a legújabb tetkóját. Tudta jól, hogy nagyon bejön a pasinak, és szerette volna ezzel is kifejezni, hogy mennyire odavan érte. Arra gondolt, hogy szüleit a felvételi pontjaival úgyis lenyűgözte, és biztos volt abban is, hogy felveszik arra a szakra, amit először megjelölt. Vidám volt, és rendkívül naiv, erre az életérzésre a szombat este csak még egy lapáttal rátett boldogságában.

Dani három évvel volt idősebb a lánynál, sportolt, jó tanuló volt, vagány, menő és ennek tetejében még jóképű is. Tudta ezt jól, és ki is aknázta ezen adottságait, ahol tudta, ma úgy mondjuk, életrevaló… Benne volt már vagy egy üveg rosé, kívánta is a további nektár ízét, de megvárta a csaját, az újabb parafahúzással. A lány fülében kedvenc zenéi bömböltek, a kezében tartotta valósnak hitt élete legféltettebb eszközét és gyorsan bepötyögte barátnőinek, hova jöjjenek, miután ők megitták az üveg bort. Hol fognak partizni.

’most tali dancival 11kor 5be a sorban :D’

Pár pillanat múlva érkezett is a megerősítés, valamint csupa jó kívánság… Még mielőtt kilépett volna a sarokra nyomott egy selfie-t, hogy rendben van e sminkje, majd a fényképet feltolta az egyik közösségi oldalra. Tíz perc nem telt el, 30 like, 10 comment… Dani épp háttal állt, támasztotta az utcai óra oszlopát, egyik kezében a borosüveg, másikban egy cigi. Szandra gyors léptekkel közelített felé, és mikor odaért, befogta hátulról a srác szemét.

- Na, ki az Danci?

- Jajj, cica tudod, hogy ezt nem bíróm. – Mire a fiú megfordult Szandra felhúzta a topját kissé, rövid szoknyáját lejjebb nyomta és büszkén mutatta a testén az alkotást. – Zsír! Bírom a delfineket. Tudod, olyan nedves mindig a testük.

- Szóval tetszik? Tegnap előtt szedtem le a fóliát, már annyira idegesített. Na, adsz egy kis bort?

- Ja-ja tudom, az nagyon cinkes. Persze, tessék! Igyál csak. Mi volt ma, merre tekertél?

- Áhhh, semmi különös. A Szilvivel voltam vásárolni, aztán anyámmal ittunk egy kávét, utána meg készülődtem estére. Többiek?

- Jönnek. A Titus már teljesen be van indulva a Nikidre. Várj, épp most írt.

- Oké! Adsz egy cigit? Addig én is megnézem ki like-olta a képem, mert te nem!

Ekkor hozzáláttak a másik göncének leírásához a többieknek, és tervezgették mi lesz este…. 15 perc múlva Dani megunta a dumálást és neki támasztotta az oszlopnak a lányt, majd lesmárolta. Szandra nehezményezte, mert nem tudott válaszolni barátnőjének, kért még egy percet. Dani belekortyolt az üvegbe, mivel látta, hogy a másik oldalon van egy 24/7 bolt gyorsan átszaladt, a lánynak csak odakiabált.

- Hozok egy vodkát!

- Jóóóó! Csak egy kis narancsot is hozz nekem.

- Nesze. Minek a narancs?

- Hülye! Nem akarok fél egykor kidőlni, mint te!

- Ma biztos nem fogok, mert a Tomi olyat cuccot hoz állítólag, hogy beszarás.

- Áhhh, én ma 100, hogy nem tolok semmit, a múltkor is olyan szarul voltam tőle négy napig…

- Jajj, nem már cica! Úgy minden sokkal jobb, és tovább bírod.

- Majd meglátjuk.

- Na, fasza, most bepunnyadtál, vagy mi van?

- Nem, nem csak egyszerűen, most nem kérek semmi cuccot.

- Na jó, akkor legalább igyál! Az még talán megy!

- Más is megy! - ekkor átkarolta a fiút és megcsókolta.

- Kajás vagy? Mert én nemrég ettem egy gyrost.

- Nem, köszcsi! Délután ettem egy csokis croissant.

- Na, legalább akkor ma éjjel nem fogod szétokádni a szobám, mint múltkor!

- Kösziii. Tudod, hogy az attól a szartól volt amit a Tomi hozott…

- Ja, vágom, és csak te lettél rosszul. Ne, szívass már… Anyádék lépnek holnap Velencére, mert akkor átmehetnénk hozzátok? Bírom azt a kecót.

- Igen, de csak te, mert a fasza haverjaid tuti szétbarmolnák az egész házat.

- Vigyázni fogunk, beszélek velük. Nem is mennénk sokan max négyen, ismered is őket, szólhatnál a Nikiéknek is, és akkor tolhatnánk egy partyt.

- Na, az szép lenne, verd ki a fejedből!

- Majd te...!

Megfogta a Szandra derekát, magához húzta, a szájába öntötte a vodkát és úgy csókolóztak, míg elfogyott az ital. Dani leintett egy taxit, beszálltak, és az óra is megnyugodott, hogy ma még senki nem hugyozta le…

forrás: kulturpart.blog.hu