Osztályrészül

Egy piros Leon, melyben valamelyik Nina Simone album életigenlően duruzsolt, törte meg a szombat éjszakától még kábulatban ejtőző lakók nyugalmát, mikor kikanyarodott a Baross útról a Múzeum körútra, vasárnap fél négy körül. A volán mögött fénykorában céltudatos, sikeres, ám mára unatkozó, dölyfös sofőr.

- Miért nem megy, ez az átokfajzat? Na, megmutatom, hogy mit tanított Feri bá’ a Stefánián. Persze, telefonál. Te jó ég, már kölyköknek is adnak jogosítványt? Apuci, Anyuci szeme fénye…

Sokszor próbálták élete során, jobb belátásra bírni, ám ő mindig kitartott igaza mellett és senkinek nem hunyászkodott meg. Azzal próbálta nyugtatni lelkiismeretét, mit is tudnak ezek az ártatlanok az életről. Nehogy egy csibész mesélje el nekem a dolgok menetét. Voltak eddig eltelt élete során jó, valamint rossz időszakok, amelyekben természetének köszönhetően mindig győztesként jött ki – vagy legalábbis ebben a hitben igyekezett tovább folytatni hátralévő napjait. Most is unokájához siet, mivel egy szem leánya elvállalt egy munkát. Számára érthetetlen, hogy vasárnap ki vesz lakást, azonban mivel nem kíván kiesni „a mindig szívesen jön segíteni a nagyi” szerepből Balázs szemében, szemet hunyt a karrierista ingatlanos lánya elgondolása felett. A Sas-hegy felé még sok sok idegtépő piros lámpát kellett kivárnia, de mire az utolsó savanyú cukorka is elolvadt szájában megérkezett. Miután körbejárta autóját és ellenőrizte, hogy mindegyik ajtón jól működik a központi zár, rágyújtott egy cigarettára, amit egy szempillantás alatt elszívott. Az utolsó szippantás füstjének kifújása egyben az út, és az előtte álló délutáni aggodalomtól felgyülemlett stresszt is elengedve távozott belőle. Odalépett a kapucsengőhöz és megnyomta a 78-as számkombinációt.

- Szia Kislányom! Megérkeztem.

Felérve a második emeletre, újfent megállapította, hiányzik a lift az épületből.

- Szervusz Julikám! Hogy vagy? – kérdezte őszintének hangzóan, azzal az erőltetett mosollyal az arcán, amit már persze leány nagyon jól ismert, majd leült a kanapéra.

- Minden rendben, Anyu. Csak egy kicsit elcsúsztunk Balázzsal a délelőtt és most késésben vagyok. Köszi, hogy elviszed őt a kiállításra.

- Jaj, mindig ez a rohanás, komolyan mondom nem értelek. Ahelyett, hogy itthon maradnál a gyerekkel, valamelyik belvárosi albérletet mutatod meg egy olyan embernek, aki nem tud jobb vasárnapi programot kitalálni, mint megnéz egy kiadó lakást…. Azért remélem egy kávét tudsz még öreg Anyádnak készíteni! – mivel Juli a végtelen türeleméről és kedvességéről volt híres a barátai, családja körében - mely tulajdonságokat megboldogult apukájától örökölt – nem igazán vette komolyan anyjának szakmájáról elismerő kijelentéseit.

- Persze, az még pont belefér, elkészítem, de már rohannom kell, mert késésben vagyok, nem tudok veled most beszélni.

- Most? Aranyom, már három hete várom, hogy legalább tíz percet egy ültő helyünkben beszéljünk. Ám, legyen ha ennyire sietsz. A diák igazolványt hova tetted, mert biztos fogja kérni tőlünk a jegyárus a múzeumban?

- Tessék a kávé, forrón, ahogy szereted. Igen odatettem az előszoba polcra, ahol a kulcsok vannak. Puszi Anyu, rohanok, és köszi!

- A fiatalember köszönni esetleg méltóztatik majd kijönni?

- Azzal a játékkal van elfoglalva, amit tőled kapott névnapjára. A szobájában van. Szia!

Az ajtó bezárult, még volt egy kis ideje Margitnak azon megállapításra a hűtőbe tekintve, nem csoda, hogy ilyen sovány a gyerek… Felkortyolta a maradék feketét, majd a közlekedőről a második szobába térve üdvözölte unokáját.

- Hát már ki se jössz köszönni, Balázs? A gyerek őszinte mosolyával palástolva konstatálta, hogy ma se dönti meg a pályarekordot a 23. szinten, majd azért átölelve két puszival köszöntötte a mamáját.

- Szia Nagyi! Nem hallottam, hogy megjöttél. Mindjárt összepakolok és mehetünk, 5 perc.

- Jól van, aranyom, azért annyira nem sietünk.

Margit ezt az időt kihasználta arra, hogy az előszobában található régi, családi képekben pihentesse szemeit, majd mire odaért a kalandra kész Balázs, Juli volt férjét a szemét jelzővel illesse.

- Már kész is vagy, ilyen hamar? Lekapcsoltál mindent a szobádban?

- Aha.

- Nem aha, hanem igen. Hányszor mondjam el neked, egy ilyen okos fiúnak? A diákodat elraktam már. Akkor mehetünk.

Leellenőrizte a zárat, hogy működik, majd lefelé szintén megállapította, hogy lefele sincs lift. Beszálltak az autóba és elindultak.

- Hamar ott leszünk, mert szerencsére nincs forgalom. Balázs nem nagyon tudott erre mit reagálni, tekintve, ő nem siet sehova.

Átérve a Duna túlsó partjára, közeledve a cél felé, a gépkocsi kezdett kicsit furcsán viselkedni. Margit fejében rögtön szeget ütött a gondolat, hogy biztos az a nyikhaj rontott el valamit a legutóbbi kötelező vizsgán, és meg kellett volna várni a szervizzel a Gézát, aki a horvát tengerparton töltötte épp akkor tájt az idejét családjával. Rutinos vezetőként, úgy döntött a továbbiakban inkább a kis, mellékutcákon haladnak tovább.

- És a suliban mi a helyzet, Anyukád mondta, hogy a matek doga nem lett a legfényesebb?

- Minden rendben, igen tudom, de így is rendben lesz az év vége és bioszból javítottam. - felelte Balázs mindannyiunk kedvenc gyermekkori kérdésére.

- Na, ezt örömmel hallom, csak tudod, hogy ezek nagyon fontos évek neked. Minél jobb egyetemre kerülsz be annál könnyebb lesz majd neked. Tudod, hogy Anyukád és én is csak a legjobbat szeretnénk neked.

- Igen persze.

Most már a kormányzás is nagyon nehézkessé vált, és egy kicsit el is tévedtek az utcák rengetegében, mikor Margit néni, úgy döntött nem megy tovább, inkább ide hív egy autómentőt. Nem szerette volna, hogy Balázzsal történjen valami. Leginkább a lányától hallgatni, hogy miért nem álltatok meg. Ezért legutolsó elkeseredésben, segítséget kért. Mikor félre állt, nem ismerte fel hova került, milyen rég járt erre. Csak egy romos épületet látott kerítés mögött és egy készülőben lévő lakópark tervét az udvaron, valamint egy konténerben naplopónak titulált biztonsági őrt.

- Balázska sajnálom, de itt most meg kell állnunk, mert valami nem stimmel az autóval. Hívok egy szerelőt. Addig itt várunk.

- Ez szuper. Innivaló van nálad, vagy valami csoki, meg wc-re is mennem kell?

- Mindjárt kitalálunk valamit, addig itt ülj türelemmel. Légy jó kisfiú!

Kiszállva a kocsiból rögtön hívta a szervizt. Balázs annyit látott belülről, hogy nem túl lelkes a Mamája a hallott válaszok kapcsán. Miután befejezte a beszélgetést a központos kislánnyal, elrakta telefonját, Balázsra mosolygott, hogy megnyugtassa, rágyújtott. Elfordult az épülő társasház telke felé és abban a pillanatban villant be számára az utca, a fák, az a régi ósdi épület. Az ő középiskolája elött találta magát egy hatvan évvel tapasztaltabb testben. Egy pillanatra elmélázott, majd beleszívott a cigijébe. Balázsnak intett, hogy szálljon ki a levegőre.

- Meg kell várnunk a szerelő bácsit. Azt mondták, hogy egy tíz perc múlva itt lesznek. Sajnálom, ne haragudj! De ott szembe van egy közért, ott biztos tudunk venni innivalót és csokit, aztán keresünk egy mosdót neked. Jó?

- Ja, oké. Annyira már nem is kell, inkább szomjas vagyok.

Elindultak a túloldalon lévő bolt felé. Talált Balázs magának kedvére való hűsítőt és édességet, haladtak is a pénztár felé. Ketten álltak előttük a sorban. Az idős bácsi, aki épp fizetett születésétől fogva ebben a házban élte életét, nem igazán történt vele semmi érdemleges, nyugodt öregember volt. Idegesítette is Margitot, hogy mit tartja fel a sort. Már épp vette elő az egyik fizetésre alkalmas utalványt, mikor jelezte neki a fiatal eladó kislány, hogy azt előre kell jelezni. Szegény Ottó bácsi hirtelen nem is értette, miről hadoválnak neki. Nagy nehezen felfogta, és a hálós, régi szatyrából elő kereste kis pénztárcáját, hogy fizethessen 30dkg parizerért, két sörért és fél kiló kenyérért. Margit ekkor kezdett ideges lenni, egyik lábáról a a másikra támaszkodni, és nézte az óráját, még mennyi idő van az autómentő érkezéséig. Hangot is adott türelmetlenségének.

- Haladjunk kérem!

Mire szegény Ottó csak összezavarodott, fizetett és a maga tempójához képest sietve távozott. Egy vásárló volt előttük, ki egy bort vett hamar fizetett, mivel forintra ki volt számolva az összeg, tekintve, hogy hajléktalan volt. A te délutánod meg van oldva, de mi lesz velem, gondolta magában Margit.

- Jó napot! – köszöntötte az eladót.

- Csókolom! Szia!

- Kártyával, utalvánnyal vagy készpénzzel tetszik fizetni?

- Készpénzzel, de ezt miért csak tőlünk kérdezi meg, kisasszony!

- Ez az előírás asszonyom!

- Értem, akkor az előbbi két vásárlónál biztos átaludtam ezt a kérdést. Na, mindegy, csak haladjunk!

- Igyekszem. 860 forint lesz, ha nem lesz más.

- Nem. Tessék. Köszönjük. Gyere Balázs. Viszlát.

- Viszlát! Szia, legyen szerencsénk máskor is. - Mondta Böbe búcsúzóul.

Na, attól mentsen meg az ég gondolta Margit. Ebben a pillanatban látta meg a közeledő szerviz autót, amire, mint valami mentőangyal tekintet.

- Látod Balázs már itt is van a segítség. Meglátod, hamar végzünk. Jó napot! Id, ide, erre.

A szerelő észrevette, mikor kiszállt, hogy nehéz esettel az szemben.

- Jó napot kívánok Asszonyom! Mi a probléma?

- Jó napot, egész hamar ideért. Épp igyekeztünk egy kiállításra, mikor az autó elkezdett rángatni, és a kormányzás is nehézkesebbé vált.

- Hmm, értem. Kérem nyissa ki a motorháztetőt.

- Körülbelül mennyi idő lesz, mit gondol?

- Ahogy látom nincs akkora gond, maximum egy óra alatt végzek.

- Értem.

Balázs épp elfogyasztotta a csokoládét, ami ízlett is neki, ez jól látszódott, mivel a szája széle csupa csoki volt. Kicsit kezdett unatkozó a járdán ácsorogva, nézelődött, és pára kortyolt az italából.

- Mami, most már kell.

- Te jó ég Balázs, hogy nézel ki. Miért nem figyelsz egy kicsit jobban? Mi kell?

- Pisilni.

- Jaj, nem tudod egy kicsit kibírni, míg a bácsi végez?

- Nem. - felelte Balázs egyre izgatottabb hangon.

- Menjenek nyugodtan Asszonyom, ez egy félórát biztos eltart. Szegény fiú ne szenvedjen.

Próbált segítőkészen reagálni a kialakult helyzetre, azonban leginkább abban reménykedett ezzel, hogy végre egyedül maradhat a gépkocsival, nyugodtan dolgozhat és nem pislantja másodpercenként Margit, hogy mit csinál.

- Jól van, jól van. Gyere Balázs keressünk egy mosdót. Maga pedig igyekezzen, mert nekünk még sok dolgunk van, gondolom ön se ér rá egész nap. Ha kérhetem, az utastérben ne matasson, köszönöm!

Megfogta Margit a fiú kezét, ami persze csokis volt, mérgelődött is magában, de az arcára nem engedte megmutatkozni az érzését. Épp a volt iskolája előtt haladtak el, s mivel nem nagyon látott a közelben bármiféle vendéglátó üzletet, arra gondolt belépve a nyitott kapun megkérdi a biztonsági őrtől, hogy tudna e segítségükre lenni.

- Halló, jó napot! Van itt valaki?

Beljebb merészkedtek, Balázs kezét szorosabban fogta, a konténerből zene hallatszott. Miután kopogott az ajtón, lépteket észleltek, hátrébb mentek mindketten. Egy kopaszodó, pocakos középkorú férfi bújt elő.

- Mit akarnak?

- Jó napot! Elnézést a zavarásért, csak épp az unokámmal a múzeumba tartottunk, mikor lerobbant az autóm, amivel itt parkoltam félre az utcán. Hívtunk szerelőt ő épp most javítja a masinát. Balázskának, meg mosdóba kell mennie, de mivel nem nagyon találtam a közelben semmi olyan alkalmas helyet, arra gondoltam, hogy talán tudna nekünk, illetve Balázsnak segíteni?

- Tessék? Miről hablatyol, múzeum, szerelő?

- Igazából arra próbáltam célozni, hogy a kisfiúnak pisilnie kell meg a kezét szeretné megmosni, talán használhatnánk az önök egyik mobil mellék helységét?

- Ja, hogy brunyálni akarnak. Persze tessék. Erre.

- Köszönjük, igazán kedves. Látod Balázs, milyen kedves a bácsi, hogy segít.

- Én félek Mami.

- Nem lesz semmi baj, ne félj.

Margit a fiú miatt nem bonyolódott bele egy komolyabb agymosásba az őrrel és szeretet volna minél előbb erről a számára irtózatos helyről szabadulni, de leginkább a férfi idegesítette. Ahogy haladtak beljebb a telken Margitot egymás után csapták meg az emlékek, az udvar, az épületek.

- Képzelje én ebbe az iskolába jártam. Mondja, nem tudja véletlenül, mikor szűnt meg!

- Nem. Itt is vagyunk. Tessenek bemenni, a folyóson egyenesen és a harmadik ajtó lesz jobbra. Én itt várok.

- Rendben, értem. Köszönjük.

- Jó, jó csak igyekezzenek, mert ez nem szabályszerű, hogy ide idegenek belépnek. Csak azért mondom, hogy ezzel én is kockázatot vállalok. Mi van, ha erre jön a főnök. Érti.

- Persze, persze, igazán lekötelez! Gyere siessünk Balázs, ne tartsuk fel a bácsit.

Amint beléptek, olyan dohos illat csapta meg őket, hogy egyszerre kezdtek el tüsszenteni. Nyirkos,sötét hosszú folyosó volt, a falakon a réi tablóképek helyét csak a halványabb sárga foltok jelezték. Balázs most nagyon szorította nagymamája kezét. A lépteiket is gyorsabban szedték, a fiúnak erre több oka is volt. Odaérve a várva várt ajtóhoz, elengedték egymást.

- Balázska én itt kint várlak, nem baj ha most nem tudsz kezet mosni, majd adok zsebkendőt a kezednek. Minden rendben, ne félj. Igyekezz!

Az ajtócsukódás után Margit körbe nézet, elmerült az emlékekben. Itt szaladgált, töltött megannyi évet. Mintha valami szörnyű háború dúlt volna itt, ahhoz tudta hasonlítani az épület állapotát, pedig csak az idő szaggatta szét a gondoskodás nélkül tengődő épületet, bútorokat, helységeket. A mosdóval szemben egy nyitott ajtót pillantott meg, közelebb lépve sorba székek. Belépett a terembe, a hideg kirázta, a tábla, a tanári asztal. Mind mind ott volt, ennyi idő óta. Rögtön eszébe jutott, ez az ő terme volt. Meg is kereste a helyét, a jobb karfában ott volt a bevésése:

Ildi, Margit örökké!

Nem hitt a szemének. Hangokat kezdett hallani, de nem értette tisztán, mert még gondolatai közt volt elmerülve. Ám a hangok nem akartak szűnni.

- Mami, mami merre vagy Mami?

- Itt vagyok Balázska, ne félj! Gyere, itt vagyok a szembelévő ajtón túl, gyere mutatok neked valamit.

- Mi ez Mami? Fúj itt minden pókhálós.

- Igen igen, jó rég ne jártak erre. képzeld ez volt a nagyi osztályterme. Mit szólsz?

- Ez? Elég ijesztő.

- Képzeld, a nagy asztal mögött ott ült szigorú, mogorva tekintettel a Simonfalvi Ábrahám tanár úr, mindenki rettegett tőle. Ez itt a nagyi helye.

- Ilyen elöl ültél, én jobban szeretek hátul ülni.

- Mellettem ült az Ildi barátnőm, nagyon jobban voltunk. Istenem mi lehet vele. És a többiekkel, a Sanyival, Beával, Tiborral és, hogy is hívták azt a fiút, ja persze László, Titovics László, a lányok kedvence.

- Mehetünk mami mert kezdek fázni?

- Persze, persze megyünk. Ez hihetetlen. Ha valaki ezt mondja nekem ma, hogy ide lyukadunk ki… Mit szólsz, Balázs?

- Az én iskolám szebb. Még lámpa se volt a wc-ben.

- Jól van, megyünk. Igazad van, csak…

Elindultak az udvar felé, már idegesen várta a férfi őket.

- Na, végre már kezdtem aggódni.

- Nem kell, minden rendben, és köszönjük még egyszer. Mit kell mondani Balázs?

- Köszönjük!

- Jól van, semmi gond szívesen fiacskám. Kitalálnak ugye, mert kezdődik a meccsem. A kaput húzzák be maguk után. Isten velük.

- Viszlát!

Margit behúzta a kaput, ahogy az őr kérte, még vetett egy pillantást az udvarra, majd a kocsi felé lépet. Ekkor látta, hogy a szerelő épp a kocsi elején támaszkodva cigarettázik.

- Ez a munka magának? Na, mondja mire jutott?

- Asszonyom, minden rendben az egyik folyadék szintje csökkent a megengedett szint alá, és emiatt volt nehéz kormányozni az autót, a többi műszer ezt érzékelte, ezért lehetett a rázkódás. Kérem indítsa be a motort, forgassa a kormányt.

Margit érezte, hogy tényleg olyan volt mint új korában.

- Mennyivel tartozom? Balázs szállj be hátulra.

- Asszonyom, a kiszállás, a munka díj, összesen tizenhétezer forint lesz.

- Na, szép. Rendben. Itt van, köszönöm szépen! Isten Önnel.

- Én is köszönöm Asszonyom! Fiatalember! Viszlát!

- Na, Balázska ugye nem tartott olyan sokáig, még talán a múzeumba is odaérünk.

- Igen, jó lenne.

- Akkor induljunk!

***

Forrás: www.4shared.com